Befektetés a jövőbe

Hogyan erősíti a Scrub Daddy magyarországi fejlesztése az európai növekedést

A Scrub Daddy európai központja Magyarországon folyamatos fejlődésen megy keresztül, hogy minden stratégiai kihívásra felkészüljön. Az amerikai tulajdonú Scrub Daddy Hungary jelenleg 148 főt foglalkoztat, és célja, hogy növekedésével a termelési és technológiai kapacitások lépést tartsanak a piaci igényekkel, miközben stabil alapokra helyezi a márka európai jelenlétét és új munkahelyeket teremt a térségben dolgozóknak.

A fejlődés egyik legfontosabb mérföldköve a 3,8 millió eurós CapEx beruházás, amelyet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség is támogat. A beruházás előkészítése és megvalósítása már 2024-ben megkezdődött, a támogatási szerződés aláírására pedig 2025. június 24-én került sor. A projekt jelentőségét egy ünnepélyes bejelentés is hangsúlyozta 2025. december 17-én New Yorkban, megerősítve a Scrub Daddy hosszú távú elköteleződését a magyarországi működés mellett. 2026. március 31-én pedig a Scrub Daddy Hungary Zrt. mártélyi telephelyén sor került az új gyárépület és korszerű géppark ünnepélyes átadó rendezvényére. 

Kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés kéz a kézben

A HIPA által is támogatott beruházások középpontjában a termelési hatékonyság növelése és a technológiai fejlesztés állt. Ennek részeként felépült egy 1 271 m² alapterületű új gyártó- és raktárcsarnok, amely modern iroda- és szociális blokkal egészült ki.

Mindez lehetővé teszi, hogy a Scrub Daddy Hungary minden fronton felkészüljön a dinamikusan növekvő kereslet kiszolgálására:

  • a súrolókör gyártási kapacitásunkat közel háromszorosára növeljük egy teljesen új gyártósor, valamint automatizált csomagoló- és kupakolóberendezések segítségével
  • a poros termékek gyártósora teljeskörűen megújult automata vödör- és fedőadagolással
  • a folyékony mosószerek gyártása új kupakoló- és címkézőgépekkel folytatódik, saját gyártású csomagolóanyagaink felhasználásával
  • a csomagolóanyag-gyártás modernizálását egy új, energiahatékony fröccsöntőgép és robotcsomagoló rendszer támogatja

Erősebb piaci jelenlét, stabil jövő

Büszkék vagyunk arra, hogy a beruházásunk révén tovább erősíthetjük piaci pozíciónkat, valamint a térségben dolgozóknak stabil és minőségi termékeket gyártó munkahelyet, beszállítóinak pedig megbízható partnerséget biztosíthatunk.

A Scrub Daddy Hungary számára a növekedés többet jelent puszta kapacitásbővítésnél: innovációt, fenntartható működést és egy közösen épített jövőt Magyarországon.